Az ember egy társas lény. Egy társ mellett fontos az is, hogy mellettünk legyen egy barát (vagy akár több is). Unalmas is lenne az élet barátok nélkül, hiszen ez teszi jobbá, szebbé a történéseinket az időnk során. Vannak akiknek egy életen át tart és vannak akiknek folyamatosan váltakoznak. Újak lépnek be, akik aztán vagy lemorzsolódnak vagy ha szerencsénk van megmaradnak. Emlékeim mélyén még bennem vannak a gyerekkori barátságaim. Óvodás időszakomról már aligha van valami barátságról szóló történet bennem, de annyi biztosan, hogy ott is akadt egy-két barát akik még rémlenek haloványan számomra. Ezek még nem voltak olyan nagy barátságok. Aztán jött az általános iskola, ahol új közösségbe csöppentem és magamba forduló személyiségemből adódóan nem volt nyitottságom osztálytársaim felé bátran nyitni. Valahogy még így is sikerült kettő jó barátot szereznem, akiket nem zavart, hogy olyan vagyok amilyen. Akkoriban gyerekfejjel nem is törődtem, hogy majd hogy alakulnak ezek a barátságok a jövőben. Egyszerűen csak örültem a helyzetnek és boldog voltam, hogy vannak akikkel el tudok lenni. Úgy gondoltam akkor, hogy ez soha nem fog elmúlni és örökké fog tartani. A sors azonban néha másképp alakítja a dolgokat. Tulajdonságomból adódóan az osztálytársaim nagy része utált. Piszkáltak és csúfoltak, ami évekig eltartott, egészen 8. osztály végéig. Eleinte csak néhányan, aztán későbbiekben már mind ellenem voltak és minden nap rossz passzban éreztem magam, amikor nap mint nap be kellett járnom ebbe a közösségbe. Egy ideig még nem volt olyan borzalmas az helyzet, hiszen még ott volt a számomra két legjobbnak hitt barát, akik még reményt adtak nekem. Reményt hogy mindig vannak akik még mellettem vannak. Egyik napról a másikra azonban ők is elfordultak tőlem és ez a hosszú és örökké tartó barátság egyszer s mind megszűnt létezni. Beálltak a többiek közé ők is és én magamra maradtam. Ennek ellenére erős maradtam, de iszonyú csalódott voltam és elhatároztam magamban, hogy nekem nem kellenek barátok, nincs szükségem rájuk.
Ahogy teltek múltak az évek barátok nélkül, úgy egészen hozzászoktam ahhoz, magam vagyok. Munkáim során akadtak olyanok akikkel összebarátkoztam, de azok csak addig tartottak amíg együtt dolgoztunk. Eddigi életem során jöttek-mentek a barátok. Nehéz pillanataiban Sokszor éreztem úgy, hogy jól jönne egy barát, de már kezdtem hozzászokni a helyzethez, hogy magam vagyok, ami nem egy jó dolog. Az élet azonban sokszor kiszámíthatatlan és adódhatnak váratlan meglepetések. Amikor nem is számítottam rá, valami furcsa módon a sors elém tolt az évek során olyan embereket, akikről nem is gondoltam, hogy barátaim lesznek számomra. Adódtak olyan helyzetek, amikor már azt éreztem nincs akire számíthatnék, aki segíthetne nekem a problémáim megoldásában, akkor jöttek olyanok, akik mellém álltak a bajban, a nehéz időkben és már évek óta az életem részei. Nem sok ilyen barát akad számomra, de örülök, hogy megismertem őket és számíthatok rájuk. Akik elfogadnak olyannak amilyen vagyok, minden hibámmal és ballépéseimmel együtt. Akik igazán őszinték és ha valami nem tetszik, vagy problémájuk van velem, akkor azt meg is mondják a szememben. Gyerekkorom óta sokat változtam és így harminc évesen már más a meglátásom a barátságot illetően is. Így, hogy mostanában nyitottabbá váltam, könnyebben barátkozom, de azért odafigyelek, hogy kinél mennyire nyíljak meg és kinél maradjak tartózkodóbb. A jövőben kíváncsian várom, hogy milyen embereket gördít elém az élet, kivel marad meg tartósabban a barátság és kivel nem. Nyilván nekem is tennem kell ezért és ha úgy alakul, akkor életre szóló barátságok maradnak meg számomra.
